Dubaj magyar felirattal

Történelmi pillanat az Egyesült Arab Emírségekben – irány a Mars!

2020. július 21. 11:12 - Erikable

Az egész ország ünneplésbe fogott a napokban. És az örömük teljesen megalapozott! Rendkívüli dolgot értek el az űrutazásban! Sikeresen útnak indították az első űrhajót, aminek a küldetése a Mars tanulmányozása lesz. A projekt a Hope Probe, arabul Al Amal nevet viseli. Az Emírségek által épített és Japánból, a Tanegashima Űrközpontból indított űrhajó előreláthatólag 2021 februárjában fogja elérni a Marsot, ami pont egybeesik az államalapítás 50. évfordulójával.

 hope_probe_1.png

Fotó: https://www.thenational.ae/uae/science/uae-mars-mission-launch-as-it-happened-1.1051197#3

Az Emírségek 2014-ben alapította meg a saját űrügynökségét, és nagyon ambiciózus célokat tűztek ki a jövőre nézve, ilyen például az, hogy 2117-re szeretnék letelepíteni az első kolóniát marsi területen.  

Amikor 6 évvel ezelőtt belevágott az ország az űrhajó építésbe, egyértelmű volt az üzenet a kormány oldaláról: „építsétek meg, ne vegyétek!” Így hát egy 450 fős csapatot toboroztak össze a világ minden tájáról érkező tudósokkal és szakemberekkel, hogy az űrhajó elkészülhessen. Az emírségekbeli tudóscsapaton kívül nagy szerepet vállalt a projekt megszületésében és kivitelezésében a Colorado-i Egyetem űrtechnológiai csapata és egy NASA által létrehozott csapat is támogatta a munkájukat. Általában egy ehhez hasonló méretű projekt életre keltése 10-12 évet vesz igénybe, de az Emirátusoknak sikerült mindössze 6 év alatt teljesítenie ezt a nagy kihívást.

2020. július 19-én 21 óra 58 perc (UTC): az Egyesült Arab Emírségek sikeresen útjára indította Japánból az első olyan űrhajóját, aminek a célja a Mars feltérképezése, időjárási viszonyainak tanulmányozása egy teljes marsi éven át (ami 687 földi napot jelent). Szakértők szerint a Mars évmilliókkal ezelőtt a Földhöz hasonló paraméterekkel rendelkezett, tehát emberi létre alkalmas volt. Viszont az idő elteltével ezek a viszonyok megváltoztak, az atmoszféra és a klíma átalakult. Az expedíció célja egyrészt, ezeknek a miérteknek és hogyanoknak a vizsgálata és a válaszok keresése. Másrészt pedig ez a hosszú megfigyelés fogja alapját képezni a további kutatásoknak, amik a Mars kolonizálását tehetik lehetővé a következő évszázadokban.

Fotók: https://www.thenational.ae/uae/science/uae-mars-mission-launch-as-it-happened-1.1051197#1

Csak hogy ennek a történetnek a súlyát érzékeltessem: 2020-ban az emírségbeli Mars misszión kívül még egy kínai és egy amerikai küldetés is útjára fog indulni. Tényleg elképesztő teljesítmény a világ vezető hatalmai közé bekerülni egy ilyen projekttel. Az biztos, hogy ezzel történelmet írtak két napja. A világsajtó jelentős képviselői mind jelentettek az eseményről, és a NASA is gratulált a sikeres induláshoz.

A projekt vezetője, Omran Sharaf a CNN-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy milyen fontosnak tartják azt, hogy megfelelően felkészüljenek arra az időszakra a jövőben, amikor a jelenleg a GDP 30%-át adó olaj nem fog rendelkezésre állni. Úgy érzik, most érkezett el az arab világ újabb aranykora és ez a momentum alkalmat ad arra, hogy az új generációt már ebbe az új szellembe vezessék be. Egy kreatív, innovatív és versenyképes, diverzifikált gazdaságot szeretnének működtetni.

Ebből látszik, hogy nem elég az, hogy egy ország természeti kincsekkel rendelkezik és ebből adódóan gazdag. A fenntartható siker kulcsa, hogy nyitottan és kreatívan állnak az új kihívások elé és tudatosan törekszenek arra, hogy a jövőben is nyomot hagyjanak a világban.

Van az a mondás, hogy „ne halat adj az éhezőnek, mert azzal csak egyszer lakik jól. Adj neki hálót és tanítsd meg halászni, és akkor egész életében meglesz a betevője”. Itt bőven van „hal”, mégis úgy döntöttek, hogy jobb és célravezetőbb, ha megtanulnak halászni is. A jövő generációja hálás lesz ezért.

 

Ha érdekelnek még hasonló tartalmak, lapozz tovább vagy kövess a  Facebookon is!  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dubajmagyarfelirattal.blog.hu/api/trackback/id/tr816040230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.