A város (többek között) arról híres, hogy tele van luxus sportkocsikkal meg giga nagy terepjárókkal. Engem az a kérdés foglalkoztatott leginkább korábban, hogy ezeket a lóerőbombákat hol lehet megjáratni vajon? Ki lehet maxolni a motor adta lehetőségeket? Tényleg „száguldás, Porsche, szerelem” itt az élet?

Nem szeretném rögtön lehervasztani a kedélyeket, de az az igazság, hogy ha a közutakon tervezzük letesztelni ezeket az izomautókat, akkor bizony egy vaskos pénztárcára lesz szükségünk ahhoz, hogy a felhalmozott büntetéseket is ki tudjuk fizetni. Itt ugyanis – egy nagyon kedves barátnőm szavaival élve – bizony traffipax-erdőt építettek ki a gyorshajtások és szabályszegők visszafogására.

A főbb útvonalakon 500 méterenként van kamera telepítve, de a sivatag közepén, ahol a madár se jár, még ott is ki van téve egy-egy fix mérőállomás. A kamerák villantanak sebesség átlépésnél, de ugyanúgy, mint Magyarországon, itt is van némi flexibilitás a büntetések kiosztásánál, tehát ha 100 km/h a korlátozás és 110 km/h-nál villan a kamera, az még nem jelenti azt, hogy a büntetés is megérkezik.

Képernyőfotó a Waze appból, Dubai Marina egyik csücske és a számos traffi és kereszteződésfigyelő kamera

A főbb autópályákon 120-140 km/h a maximális hivatalos sebesség, városon belül általában 60-80 km/h-val operálnak. Szóval, ha nagyon szabálykövetőek vagyunk, akkor nemigen lehet száguldozni az utakon.

A büntetések nem százalékos alapon vannak meghatározva, hanem lépcsős módon a következőképpen (1 dirham 87 Ft jelenleg):

20 km-es sebesség túllépés: 300 dirham

30 km-es sebességtúllépés: 600 dirham

40 km-es sebesség túllépés: 700 dirham

50 km-es sebesség túllépés: 1000 dirham

Ezek a főbb irányelvek, de természetesen ennél jóval bonyolultabb a közlekedési szabálysértések rendszere, több mint 100 pontban van összefoglalva, hogy mi mennyibe fáj és ezen kívül még fekete pontos rendszer is működik. Masszívabb és többszörös szabálysértésért akár börtönbüntetéssel is lehet számolni.

Ennek ellenére nyilván lehet az utakon olyat tapasztalni, hogy egyszer csak úgy húz el mellettünk egy Ferrari, mintha mi állnánk az autópályán, de nyilván ebben az esetben a tulajdonos belekalkulálta a fekete pontokat és a pénzbüntetést is a történetbe.

Ha mindenáron ki szeretnénk próbálni egy erőgépet, akkor ezt is megtehetjük a városban turistaként is. A rövidtávú luxusautó-bérlésre teljes üzletág épül. A turista látványosságok és a nagyobb hotelek körül általában meg lehet találni az erre szakosodott üzleteket, ahol állnak sorban a menőbbnél menőbb Lamborghini-k és Rolls Royce-ok arra várva, hogy vigyék el őket egy körre. Mindezt lehet tetézni és el lehet látogatni egy versenyautópályára, ahol akár hivatásosokkal is lehet egy tesztkört menni.

Rent a car luxuskivitelben: rent a Lambo'

A vezetési élmény Dubajban összegészében nem rossz. Rendezetten mennek a sorok, tartják a sávokat, a nagy többség még az indexet is használja. Hiába a többsávos, fejlett közlekedési hálózat, akkor is van dugó, mivel nagy az autóállomány és ez a város kifejezetten autós közlekedésre van kitalálva. Nagy a forgalom általában, de jól lehet haladni és megfelelően ki van táblázva minden angolul is.

Ami megnehezíti a közlekedési szituációkat az az, hogy nagyon sokféle nációból valók vagyunk és mindenki más vezetési kultúrát hoz magával. Az amerikai és az arab általában tempósan, kicsit rámenősen vezet, az európai előzékeny és együttműködő, a dél-ázsiai meg gyakran eléggé vakon van (tisztelet a kivételnek). Ők általában agresszívebbek, dudálnak és biztos, hogy nem engednek ki maguk elé sávváltáskor. Ha hozzávesszük azt, hogy például Indiában annyi autó van az utakon párhuzamosan (!), ahány elfér egymás mellett – teljesen függetlenül a sávok számától – és a tetejében ott jobbkormányos a közlekedés… tényleg merőben más helyzethez kell itt alkalmazkodniuk és időbe telik a megszokás. Így nagyfokú körültekintéssel ajánlott haladni vezetés közben és nem érdemes semmit se feltételezni az előttünk haladóról, mert itt kiváltképp nem tudhatjuk, hogy ő miként fog reagálni egy adott helyzetben. Ilyen például amikor udvarias mivoltomból ki szeretném engedni a mellettem indexelőt, amikor leesik pár méter után, hogy csak kint felejtette, és ez persze csak egy kis apróság…

Viszont van itt egy olyan eljárás, ami nagyon előremutató véleményem szerint: a munkára, személyszállításra használt kisbuszokra, kisteherautókra és pickupokra ragaszthatnak a tulajdonosok/vállalkozók egy kis címkét, amin az a kérdés áll, hogy a sofőr biztonságosan vezet-e. Ha van megjegyzésünk vagy panasszal élnénk, akkor a matricán megadott telefonszámon elérhetjük az illetékest és megbeszélhetjük vele a problémánkat.

Példák a matricákra, amik a biztonságos vezetési kultúra megteremtését szorgalmazzák

Egy másik nagyon érdekes tapasztalás a közutakon a közvilágítás. Elképesztő fényáradat van az utakon éjjel. Tényleg olyan fokon, hogy külön kell magamat emlékeztetnem, hogy lement a nap és kapcsoljak világítást, mert a látási viszonyok nem indokolják tulajdonképpen… és ha jól vettem észre, ezzel mások is így vannak. A városon kívül, a kietlen sivatagi utak is ilyen minőségben vannak kivilágítva, ami mondjuk már nem biztos, hogy teljesen indokolt, de nem az én tisztem ezt megítélni.

Az infrastruktúra letisztult, a kereszteződések általában lámpásak vagy körforgalommal ellátottak. Vagy a kettő egyben, ha a körforgalom 3-4 sávos, de ebben az esetben ez eléggé indokolt. Jobbkezes utcákkal nem nagyon kell számolni. A forgalmas kereszteződésekben piroslámpa figyelő rendszer van, így ezért is jár a büntetés.

Nekem nincs gondom az itteni autós közlekedéssel. Az tény, hogy más, mint Magyarországon, de semmiképp sem jobb vagy rosszabb. Eddig ahány országban jártam, annyiféle vezetési kultúrával találtam magam szemben, szóval itt sem ért meglepetés. Én addig jól elvagyok, amíg mindenki tartja a sávokat és nem mellesleg egy sávban egy autó van, a többi megszokható.

Ha érdekelnek még hasonló tartalmak, lapozz tovább vagy kövess a  Facebookon is!