Mivel Dubaj már a könnyen és egyszerűen elérhető úticélok egyike lett az utóbbi években, így hajlamosabbak vagyunk úgy kezelni, mintha csak átugranánk a szomszédba. De azért azt ne felejtsük el, hogy a közel-keleti régió már ázsiai kontinensen van. Mások a szokásjogok, nincs meg az Európai Unió megszokott jogrendszere. Bár nagyon „multi-kulti” maga a város, de akkor is az ázsiai benyomás érvényesül.
Összegyűjtöttem hát nagyon is szubjektív kis listámat, hogy nekem személy szerint mi hiányzik az EU melegágyából. Sokan vagyunk és sokfélét gondolunk, így ne várjatok most általános igazságokat. Ezek a dolgok az én értékrendem szerint „hiánycikkek”, lehet, hogy másoknak eszükbe sem jut gondolni ezekre.
Megfelelő vevőtájékoztatás - árcédulák
Ez egy egyelőre még gyerekcipőben járó terület az Emirátusokban, és hozzáteszem, hogy a régióban még így is élen járnak! Nincsen ezzel semmi baj, több száz év tapasztalatát nem lehet egyik napról a másikra implementálni egy társadalomba és egy megszokott jogrendbe. Arról nem is beszélve, hogy mivel maga az állam 49 éves múltra tekinthet vissza, így valószínűleg bőven volt feladat a teendők listáján, amik magasabb prioritást élveztek/élveznek (pl. úthálózat kiépítése, egészségügyi rendszer szabályozása, pénzügyi rendszer megteremtése stb.)
De hogy jön ide a vevőtájékoztatás? Mondom is. Az EU-ban már annyira megszokott, hogy teljesen természetesnek vesszük. A mindennapok kötelező eleme az, hogy ha vásárolni megyünk bárhová, akkor minden terméken van ár, sőt továbbmegyek egységár (!), vagy minimum a polcokon egyértelműen fel van tűntetve, hogy mi mennyi, hogy a kedves fogyasztó gyorsan és észszerűen tudjon választani a termékek közül. Ez a szokásjog egyelőre itt nem igazán elterjedt. Vannak már persze élelmiszerláncok, ahol az a természetes, hogy kiteszik az árakat a polcokra, de a kis sarki boltokban még nem tartanak itt. Szóval van, amikor elmegy az ember lánya vásárolni és csak a kasszánál tudja meg, hogy mennyi az annyi…
GDPR – adatvédelem
Emlékszem, hogy mekkora általános közfelháborodás volt pár éve Magyarországon, amikor az EU előírta ennek a rendeletnek a bevezetését. Formanyomtatványok százait kellett aláírni, lenyilatkozni. Mindenkinek az agyára ment a dolog. Nekem is, álságos lenne tagadni. Azért volt, mert nem igazán értettem a rációt benne. De aztán jött számomra az érem másik oldala, mert mindig kettő van neki… Itt nem vesződnek ilyen adatvédelmi dolgokkal. Emailen és telefonon rengeteg megkeresést kapok, és amikor megkérdezem, hogy mégis honnan van meg a telefonszámom, csak megy a hebegés-habogás. Boldog-boldogtalant hívogatnak ilyen-olyan ajánlatokkal, hitelkonstrukciókkal, biztosításokkal, tulajdonképpen bármivel, ami értékesíthető. A legviccesebb ilyen sztorim az volt, amikor felhívtak, hogy akárhány millió dirhamot nyertem egy nyereményjátékon, amin soha nem is vettem részt, és hiába mondtam, hogy nem nyerhettem, mert nem játszottam semmi ilyennel, az ügyintéző meg volt róla győződve, hogy életem ballépését követem el, ha nem veszem át a nyereményemet. Persze, mindenképpen…
Szerződések kontra adott szó
Ehhez a dologhoz a mai napig nem tudtam hozzászokni. Az EU-ban mindent „lepapíroznak” az emberek. Minden fontosabb történésről van megállapodás, határozat, szerződés, valamilyen hivatalos irat.
Ezt itt az arab kultúrában, az ázsiai kontinensen sokkal lazábban kezelik. Főleg a nagyobb lélegzetvételű dolgoknál esik nehezemre ezzel a számomra új tárgyalási-megállapodási szokással azonosulni. Ilyen például a lakás albérleti szerződés témája, ami szerencsére itt is alap, hogy létezik. Viszont annak a kezelése már sokkal kevésbé elfogadható számomra. Ha egyszer valamiben megállapodik a két fél, akkor arról meg van állapodva és kész! A szerződést meg majd aláírják, amikor lesz idő és alkalom rá, beleértve itt a fizetési határidőtől, teljesítési részletekről elkezdve mindent. Ezek a dolgok nem kevés fejtörést okoznak nekem, és általában vitás helyzeteket is szülnek, mivel a másik fél egyáltalán nem érti, hogy mit bizalmatlankodom én itt, hiszen megállapodtunk… Ez még egy tanulási folyamat, amit majd idővel és tapasztalattal remélem, sikerül helyre tennem.
Addig amíg Magyarországon éltem, többször éreztem azt (egyéni szinten), hogy az EU egy kissé túlszabályzott rendszer és sokszor feleslegesnek éltem meg bizonyos intézkedéseket. De ahogy kiléptem ebből a védelmi rendszerből, ami egyszerűbbé és biztonságosabbá tette a mindennapjainkat, egész más perspektívába kerültek bizonyos dolgok. Most már egészen máshogy látom ugyanazokat a hétköznapi dolgokat, és néha hiányzik az a kényelem, amit ez a szövetség ad az országunk számára. Másik oldalról megközelítve viszont jó hatással van rám ez az új közeg, mert egyrészt felértékelődött bennem, hogy miért is jó EU-állampolgárnak lenni; másrészt meg sokkal inkább önállóvá váltam. Utánanézek minden apró részletnek egy-egy ügyintézésnél, sokkal körültekintőbben körbejárom a dolgokat és kérdezek és kérdezek. Mert nem azért nem kapok megfelelő tájékoztatást, mert át akarnak verni, hanem azért, mert itt nem az a szokás. Itt elvárják, hogy felelős és önálló legyél!
Ha érdekelnek még hasonló tartalmak, lapozz tovább vagy kövess a Facebookon is!