Dubaj magyar felirattal

Sheikh Zayed Grand Mosque – Abu Dhabi Nagymecsete

2020. június 03. 17:40 - Erikable

Abu Dhabi az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, nemhiába itt kapott helyet a vallás országos központja, az államalapító után nevet kapott Zayed Sejk Nagymecset. 1996-ban kezdték el építeni, és 2007-ben adták át. 4 focipályányi területével (22 412 m2) a világ 3. legnagyobb mecseteként tartják számon.

img_4648.jpg

Ha valaki a térségbe látogat, akkor ez egy kötelező látnivaló! Semmiképp nem szabad kihagyni! Lélegzetelállító épület, monumentális és egyben magasztos is. Az arab világ egyik legmeghatározóbb jellemzője, a muszlim vallás, amit féltve őriznek a nem muszlimok, kíváncsiskodók előtt. De ezt az épületet megnyitották a publikum számára, így betekintést nyerhetünk ebbe a világba egy kicsit. Véleményem szerint (általános értelemben) az ilyen jellegű nyitottságot tisztelettel kell fogadni és élni kell a lehetőséggel. Minél inkább ismerjük meg a világ különböző részeit, annál inkább könnyebb megérteni a működésüket.

Zayed Sejk egy olyan intézményt álmodott meg anno, amely képes egyesíteni a muszlim világ sokféleségét úgy, hogy a hagyományos, történelmi és az új, modern értékeket az építészeti és művészeti stílusban is ötvözi. A 11 éven tartó munkával járó építkezés során 82 fehér márvány kupolát húztak fel. A fő imacsarnok 7000 imára térőt tud fogadni és emellett még van 2 kisebb csarnok 1500-1500 férőhellyel, amik közül az egyik a hölgyek imahelye; összesen 40 000 látogatót tud fogadni egyszerre. A teljes épület a Kába-kő irányában van tájolva, Mekka városa felé.

Az épületegyüttes 4 sarkán 4 minaret található, amik 107 méteres magasságban tündökölnek és egy 17 000 m2-es márvánnyal burkolt területet fognak közre. A művész, aki a márványpadlót tervezte a Sejk fia ötletei alapján úgy nyilatkozott a munkáról, hogy hihetetlen élmény volt ezen a munkán dolgozni. A virágokat, amik a padlón láthatóak, a közel-keleti régió virágai ihlették és több mint 30 millió darab(ka) márványt használtak fel a munkákra.

A fő imacsarnokban van a világ legnagyobb kézzel szőtt perzsaszőnyege (5 627 m2), szinte felfoghatatlan munkamennyiség és precízió van benne (1 200 – 1300 szőnyegszövő két évi munkája). A mecsetben 7 db Németországban gyártott, 24 karátos arannyal bevont, Swarovski kristályokkal kirakott csillár található, amik közül a legnagyobb 10 méteres átmérővel és 15 méteres hosszal rendelkezik.

img_4673.jpg

A mélygarázsól egy légkondicionált helyiségbe térünk egyből, ahol kávézók és különböző üzletek találhatóak. Egy kis séta után máris elérhető a bejárat, ahol csak egy regisztrációt kell helyben elvégezni (statisztikai célból gyűjtenek adatokat), egyébként ingyenes a bejutás. Itt külön válnak a férfiak és a nők egy kis időre, ugyanis a hölgyeknek magukra kell ölteni egy abaya-t, a helyi hagyományos női öltözetet, hogy illően tudják meglátogatni a mecsetet. Ezt szintén ingyen biztosítják, de egyébként, ha valaki szeretne sajátot vásárolni, akkor a közvetlen bejárat előtti üzletsoron ezt is megteheti. Innen egy hosszabb séta vezet a föld alatt a mecset bejáratáig mozgójárdával és légkondis körülmények között, ami nagyon hálás dolog a nyári nagy melegben.

A hölgyeknek a mecsetben, illetve a mecseten kívül (is) figyelnie kell arra, hogy a hajkoronájuk mindig el legyen takarva kendővel vagy az abaya kapucnijával. Amennyiben ez nem történik meg, a biztonságiak azonnal szólni fognak. Az egyik alkalommal voltam szemtanúja, hogy egy családból a férfi a hölgyet fotózta a mecset előtt, amikor is a szél lefújta a kapucnit a hajáról, a biztonsági őr azonnal odament is kitöröltette a képet és felhívta a figyelmet ennek a helytelenségére. Ilyen ez… „Rómában tedd azt, amit a rómaiak!” A másik dolog, amire érdemes figyelni az pedig az, hogy férfi és nő között semmilyen fizikai érintkezés nem engedélyezett (főleg a mecseten belül), tehát összeölelkezve fotózkodni tiszteletlen dolognak minősül.

Furcsa dolgok ezek, tudom. Nekem is az volt az elején. De egyébként sehol máshol nem ennyire szigorúak a viszonyok az országban, és ez mégiscsak a vallásuk gyakorlásának a helye, így nem érzem akkora kérésnek.

A mecsetben lehetőség van ingyenes vezetett túrán is részt venni, ehhez annyit kell figyelembe venni, hogy időben kell rá jelentkezni. Mindig vannak aktuális kiállítások, és van az épületben egy könyvtár is, ami szintén ingyenesen látogatható. A mecset látogatására napon belül nincsen kiemelt időszak. A nyári meleget és a jó fényviszonyokat figyelembe véve, talán a kora reggel vagy a naplemente előtti időszak a legszebb. Ami nekem maradandó élmény volt az, amikor egyik alkalommal egy müezzin imára hívó énekét végighallgathattam az oszlopcsarnokban, séta közben. Ez rendkívül szép élmény, érdemes így időzíteni.

img_4679.jpg

 

 

 Ha érdekelnek még hasonló tartalmak, lapozz tovább vagy kövess a  Facebookon is! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dubajmagyarfelirattal.blog.hu/api/trackback/id/tr5615738314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása