Dubaj magyar felirattal

Így néz ki az „Okos Rendőrőrs” Dubajban

2020. június 02. 18:45 - Erikable

A városban 2017 szeptemberében nyitották meg az első „okos rendőrőrsöt”, becsületes nevén Smart Police Station-t, ami egy teljesen automatizált, digitalizált, interaktív, kioszk jellegű hivatali hely, ami rendőrségi ügyeket hivatott kezelni. Tulajdonképpen ez volt a világon is az első ekkor még. Nem igazán elterjedt ez a megoldás egyelőre, de mindenképpen futurisztikus és előremutató jelenség.

Éppen ma látogattam meg egyet (életemben először) és gondoltam megragadom az alkalmat, hogy írjak róla pár sort. Annyi volt a feladatom, hogy a helyi személyi igazolványomhoz hozzárendeljem a telefonszámomat és az emailcímemet, amit ezen a helyen minden emberi interakció nélkül megtehettem. Egy olyan automata volt a segítségemre, mint amilyen a megszokott pénzfelvételre alkalmas ATM, csak ezt mesterséges intelligencia vezényli.

sps.jpg

Beazonosítás (a személyi igazolványom beolvasása) után kb. 30 féle ügyet lehet itt elintézni, és ehhez nem kell ellátogatni egy általános értelemben vett rendőrőrsre, ami valljuk be őszintén, nem olyan nagy baj. Egyrészt nem olyan hosszúak sorok, másrészt egyértelműen el lehet igazodni fizikailag is a helyen (mivel kis alapterületű helyiségek), és nagyon felhasználóbarát lett a felület, így a digitális világban is könnyedén lehet tájékozódni az ügyeink között. Ha esetleg valamivel elakadunk, akkor telefonon kérhetünk segítséget a központból.

Az ügyintézéshez az itt lakóknak személyit kell magukkal vinni, a turistáknak pedig útlevelet, a hét minden napján 0-24-ben nyitva vannak ezek a helyek. Ez például akkor nagyon célravezető, ha egy bűncselekmény szemtanúi vagyunk és azonnal jelenteni szeretnénk.               

Ezek az okos rendőrőrsök el vannak látva scannerrel és nyomtatóval is, így könnyedén be tudunk olvastatni adatokat, illetve kinyomtathatjuk az igazolásokat, elismervényeket stb. Mindemellett a helyiség tele van okos eszközökkel, képernyőkkel, amik mind valamilyen oktatási célt szolgálnak, például hogy hogyan vezessünk biztonságosan.

Dubaj a világ egyik legbiztonságosabb városa. A város egyik fő bevételi forrása a turizmus, ami az egyik fő mozgatórugója annak, hogy ezt a biztonságos színvonalat szinten tartsák, illetve folyamatosan fejlesszenek. Persze, ehhez hozzátartozik az is, hogy a város lakosságának 85%-a bevándorló, és ha nem lenne biztonságos a város, akkor biztos, hogy nem lenne ilyen magas az arány. Szóval száz szónak is egy a vége, a rendőrségi munka csúcsra van járatva, és igyekeznek minél több okos megoldást, digitalizációt bevezetni és megkedveltetni az itt lakókkal.

Felmerülhet a kérdés, hogy összességében miért van szükség ilyen állomásokra. Több felmérés is kihozta, hogy az átlagemberek nem érzik igazán komfortosan magukat, ha rendőrrel vagy hivatalos személlyel kell ügyet intézniük. (Ezzel én is így vagyok, bőven komfortzónán kívül van ez számomra.) A másik – Dubajban nem elhanyagolható tényező – pedig az, hogy bár lehetőleg mindenki angol nyelvtudással indul neki élete kalandjának, az önmegvalósításnak vagy éppen a nyaralásnak, de ennek ellenére, ha gondunk akad, akkor idegennyelven nem egyszerű célt érni. És mivel Dubaj kitűzte céljául, hogy szeretne a világ okos városainak élvonalába kerülni, így a rendőrség sem maradhat ki ebből a fejlesztési folyamatból.

Erre tökéletes megoldás az emberi interakció nélküli ügyintézési lehetőség a megadott 7 nyelv egyikén. Én ma belefutottam egy hivatali személybe az őrsön, de szó nélkül hagyta, hogy elvégezzem a dolgomat, és csak a legvégén érdeklődött kedvesen, hogy sikerült-e mindent elintéznem. Nagyon jó élmény volt, főleg most így a járvány idején, hogy nem kellett túl sok emberrel egy légtérben lenni. Zseniális, a jövő itt van a nyakunkon!

Végezetül hoztam egy videót, ami tavaly tavasszal készült Jackie Chan-nel és a Dubai Police munkatársaival egy ilyen SPS-en (Smart Police Station).

 

 Ha érdekelnek még hasonló tartalmak, lapozz tovább vagy kövess a  Facebookon is! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dubajmagyarfelirattal.blog.hu/api/trackback/id/tr5815736504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása