Két hét múlva ilyenkor Magyarországon már Anyukám húslevesét kanalaztam volna nagy elánnal az eredeti tervek szerint. De ez a világjárvány mindannyiunk számításait keresztülhúzta. Nagyon szeretünk Dubajban lenni és élni, de a család és a barátok borzasztóan hiányoznak. Őket nem pótolhatja semmi… Szóval a honvágy masszívan eluralta a heteinket mostanában és mivel nagyevők vagyunk, ezért a legkézenfekvőbb honvágycsillapítást a hazai ízekben láttuk. Ez nem is hangzik elsőre olyan bonyolultnak, mert szeretek és (állítólag) tudok is főzni. Csakhogy nem olyan egyszerű beszerezni a magyar konyhához tartozó klasszikus alapanyagokat.

A fenti érzelmi mixből adódóan mostanában magyaros heteket tartottunk kajafronton. Megpróbálkoztam a kovászos uborkával és tettem el savanyúságot is. Hát, a jó nem ilyen, de elsőre nem is lett olyan rossz. Azért kompromisszumot kell kötni jó pár dologgal kapcsolatban. Például: klasszikus savanyúságnak való uborkát kijárási tilalom idején lehetetlennek bizonyult beszerezni; a rántott hús csirkemellből készül, a bableves konzerv babból; ha nincs tejföl (mert ez ritkán szokott lenni), akkor a sósabb és töményebb labneh-val sűrítek; de nagy örömömre például találtam friss zöldbabot a múlt héten. Úgyhogy mindig akadnak meglepetések, amiket érdemes kihasználni.

Otthon korábban az volt a kihívás, hogy össze tudjunk rakni egy jó paellát friss alapanyagokból, itt meg csak ki kell mennem a halpiacra egy kis friss garnéláért meg kagylóért. Minden éremnek két oldala van, és ezt az oldalt én nagyra értékelem. Rengeteg új ízzel, fűszerrel, alapanyaggal és recepttel ismerkedtünk meg az elmúlt időszakban. Sose gondoltam volna, hogy valaha majd Tom Yum Goong levest (táj rákleves) fogok főzni és minden hozzávaló karnyújtásnyira lesz a szupermarketben!

Az első óriási különbség a magyar és arab gasztronómia között, hogy a magyar konyha alapvetően a sertéshús köré épül, amit itt a városban vallási okokból csak pár helyen lehet beszerezni. (És még így is hálásak lehetünk, hogy kivételt tesznek az ide érkező nem muszlim vallású bevándorlókra való tekintettel és lehet kapni.)

Emiatt alapjaiban kellett megváltoztatni a főzési szokásainkat. Mindent összevetve egészségesebb irányba fordult: sokkal több halat és csirkét eszünk, kerül asztalra bárány és marhahús is. Amit szintén a pozitívumok javára írok az az, hogy több zöldséget és lassan felszívódó szénhidrátot fogyasztunk köretként (bulgur, barnarizs stb). Mindez mondjuk a hőségnek (is) betudható dolog, megterhelő a szervezet számára a nehéz ételekkel megbirkózni a 40-50 fokos nyárban (még akkor is, ha van légkondi mindenhol).

Az első dubaji-magyar húsleves projektünk hónapokkal ezelőtt majdnem kudarcba fulladt. Ebben a régióban és innen keletre egyáltalán nem jellemző a levesek iránti ilyen fokú rajongás. Sőt továbbmegyek, szerintem a világon nincs másik ország, ahol ennyire leveses lenne a nép, mint mi. Az első nehézség a klasszikus leveszöldségek beszerzésénél adódott. Két szupermarketből tudtuk összeszedni az alapanyagokat. Sárgarépa és általában fehérrépa is van az üzletekben, de például a zellergumó és a karalábé eléggé szezonális. Az első alkalommal, amikor célirányosan kerestük a karalábét, akkor éppen nem volt túl nagy kínálat rá. Konkrétan egy darab volt egy felső polcon „kiállítva” az üzletben, mint valami Szent Grál. El is kezdtem szedni a lépteimet, hogy márpedig ez az enyém lesz, ha kell, rávetem magam, de aztán rájöttem, hogy rajtam kívül senkit sem érdekel. Klasszikus levescsontot eddig egy helyen láttam, marha csontot csomagolnak le nagy mennyiségben, mert a távol-keleti konyhában sok helyen használják alaplének. Ezt előszeretettel használjuk mi is a konyhában.

Aztán jött a karácsony, és nálunk nincs karácsony bejgli nélkül. Neki is álltam, de kicsit aggódtam, mert az általánosan elterjedt liszt itt az amerikai és európai expatok körében az amerikai „minden célra használatos” fehér liszt (tényleg az a neve, hogy „all purpose flour”!), ami fogalmam sincs, hogy milyen BL besorolású lehet…  Annyit elárulok, hogy az instant muffinporok mellett található, tehát feltételezem, hogy egy magyar péknek ettől égnek állna a haja. Egyébként egy csomó, számunkra teljesen ismeretlen lisztfélét lehet kapni, ami például az indiai naan kenyér vagy az arab khubz kenyér alapja.

Friss élesztőt se találtam, de tudtam rendelni száraz élesztőt fél kilós kiszerelésben, amit egy hónappal ezelőtt akár exportálhattam is volna Magyarországra, akkora volt belőle a hiány otthon.

Végül összeállt a bejgli tésztája, de nem lett életem sütése. Azzal is akadtak gondok, hogy „egy óra meleg kelesztés után tedd hűvös helyre fél órára”… Decemberben itt 20-24 fok van, úgyhogy esélyem se volt hűvös helyet találni. Végül elfogyott, de fényévekre volt a megszokott bejgli minőségtől. Azóta már megtanultam rendesen dolgozni a száraz élesztővel, és kitapasztaltam, hogyan lehet az új feltételek mellett jó kelt tésztát sütni, így reményeim szerint a következő karácsonyi sütés már jóval sikeresebb lesz.

Szeretjük a klasszikus retro menüket a különböző ünnepekre, így húsvétra megcsináltam a szokásos tálat (kaszinótojás, sonkatekercs, zöldségek), amit szoktam. Tudtunk sokféle finom sonkát venni és Pick téli szalámit is! Így nem szenvedtünk semmiből sem hiányt.

Tulajdonképpen nagyon sok mindent be lehet szerezni a városban, csak utánajárással jár. Bizonyos fokú rugalmasságot és alkalmazkodást természetesen azért bele kell venni az egyenletbe, ha hazait akarunk készíteni, mert valamikor kell egy kis kreativitás az alternatíva kereséshez. Tény, hogy annak az embernek, aki mindennap nehezebb, sertéshúsos ételekhez szokott, annak lemondással járhatna egy dubaji tartózkodás, de minden más esetben szerintem teljesen élhető a helyzet. Nekünk kezdetben a jó felvágottak hiányoztak, de erre is találtunk megoldást ezekben a speciális boltokban. Egyébként meg élvezzük a város adottságaiból eredő kulináris sokszínűséget!

Ha érdekelnek még hasonló tartalmak, lapozz tovább vagy kövess a  Facebookon is!