Még csak pár évtized telt el azóta, hogy a mai értelemben vett női egyenjogúsági mozgalmak szárnyra kaptak. Mára már Európában egy kifejezetten egyenlő társadalomban élhetünk mi nők. Nyilván még mindig előfordulnak gazdasági, pénzügyi egyenlőtlenségek a férfiak és nők között (pl. fizetések, pozíciók stb.), de azért az is sűrűn előfordul, hogy ezeket a témákat kissé túltolják és átcsap egy számomra nem túl szimpatikus, radikális feminizmusba.

Az innen-onnan hallott sok előítélet miatt viszont kicsit elbizonytalanodtam, hogy akkor most a szépen felépített öntudatomat és önállóságomat tényleg el kell engednem? A Férjem a korábban itt töltött ideje alatt sosem tapasztalt semmi, a nők irányába hajló negatívumot, mindig nyugtatgatott, hogy higgyem el, hogy semmi baj nem lesz. De úgy voltam vele, hogy az lesz az igazi élmény, ha majd itt élünk életvitelszerűen és a bőrömön tapasztalom, addig meg nem kell előre aggodalmaskodni, mert az úgyse vezet sehova.

Aztán ideértünk és már az első pár nap városnézései során pozitív élmények értek, ami nagyon jól esett a lelkemnek! Az első ilyen meglepetés a metrón ért, ugyanis itt vannak női kabinok! Minden szerelvényen 3 kabin rózsaszínű, ami azt jelenti, hogy csak nők és gyerekek használhatják. Amennyiben férfit talál az ellenőr a női kabinban, úgy pénzbüntetés jár érte. 

Vannak rózsaszínű taxik is, amiket női sofőrök vezetnek. 

Aztán a hivatali ügyintézés során vettem észre, hogy a sorszámhúzógépen van olyan lehetőség, hogy női ügyintézőnél intézhessem a dolgaimat. A váróteremben meg vannak nők és gyerekek számára fenntartott rózsaszínű székek. 

Szóval nagyon odafigyelnek ránk ilyen szempontból. És még mielőtt bárki azt hinné, hogy ez is egyfajta diszkrimináció, akkor ezt rögtön cáfolnám is. Nőként bárhová ülhetek, mehetek, intézhetek ügyet férfi ügyintézővel stb. Ez egyáltalán nem probléma. De ha egy nő a vallása vagy bármi egyéb miatt szeretne inkább csak nőkkel kontaktálni, akkor erre biztosítanak lehetőséget.

A munka világában is egyenlő jogkört élvezhetnek a hölgyek. Vannak, akik egyedülállóként érkeznek az országba munkát vállalni, szerencsét próbálni. Csak az az előfeltétel nemre való tekintet nélkül, hogy az ideérkezőnek legyen munkája az rákövetkező 3 hónapon belül, amiből el tudja magát tartani. Mindent ugyanúgy csinálhatnak a nők, mint a férfiak. Dolgozhatunk, vezethetünk, ügyet intézhetünk stb.

Az öltözködés volt a másik kardinális kérdés. Sok ismerősöm érdeklődött, hogy kellett-e valamit változtatnom az öltözködési stílusomon. Igen, változtattam, de önszántamból. Elkezdtem az ujjatlan felsők helyett, rövidujjúakat hordani és nyáron is elég sűrűn hosszú nadrágban vagy szoknyában vagyok. Ennek két oka van: az egyik, hogy a zárt tereken belül nagyon erősen nyomják a légkondikat (pl. ha kint 40 fok van, bent akkor is 20-22 fokra hűtenek mindent). A másik ok pedig az, hogy annyi naptejet kellett kennem magamra mielőtt bárhová elindultam, hogy elég gyorsan beleuntam ebbe a folyamatba. Szóval kellett hozzá egy pár légkondis-megfázás és egy pár séta közbeni leégés, mire rájöttem, hogy az itt élő nők (tartozzanak bármilyen nemzethez is) nem vallási okokból vagy külső nyomás miatt öltözködnek kicsit "konzervatívabban", ennek szimplán praktikus okai vannak. Egész közel lakunk az egyik tengerparthoz, és a környékünkön sok a turista is, ezért sok nőt látok az utcákon. Valaki csak egy rövid strandruhában flangálja végig a 15 perces sétát a partig, és soha senki nem szól egy szót se érte. Szóval ilyen jellegű társadalmi nyomással nem kell számolni.

Vannak persze olyan szituációk, amikben nagyon kiütközik a férfiak és nők nagyon egyenlőtlen aránya (kb. 80-20%). Például volt olyan, hogy egy tömött metrókocsiba léptem (késésben voltam és a női kabint nem értem volna el), és én voltam egy egyetlen nő. Vagy például a halpiacon, ahol egy óriási vásárcsarnokban összesen voltunk vagy hárman lányok. Az elején borzasztóan kellemetlenül éreztem magam. Pedig nem ért semmilyen atrocitás, egyszerűen nem éreztem magam biztonságban, mert annyira szokatlan volt ez az élmény. Általában mindenki udvarias, tisztelettudó és mosolygós legyek bárhol, ezért elég rövid idő alatt hozzászoktam ehhez az új helyzethez. 

Összegészében azt kell mondanom, hogy ugyanolyan szabadon mozgok ebben a világban, mint Magyarországon. Ahány ország, annyiféle szokás és tradíció övezi ezt a férfi-női témát. Az biztos, hogy itt Dubajban jó nekem nőként.